Közbeszerzés
Közbeszerzési információk
Az Országgyűlés a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása érdekében - összhangban a közbeszerzések terén nemzetközi szerződéseinkkel és az Európai Közösség jogszabályaival – alkotta meg a közbeszerzési törvényt.
A közbeszerzési szabályrendszer a versenyelvű szabályai révén azt segíti elő, hogy a közbeszerzési szerződéseket mindenfajta diszkrimináció nélkül a legjobb ajánlatot tevő nyerje el: az, akinek ajánlata leginkább eleget tesz „a pénzért valódi értéket” (best value for money) elvének. A közbeszerzés a közpénzből megvalósított beszerzések racionális költségkihatását, a közpénzből beszerzett javak optimális minőségét, az államháztartási forrásokból lebonyolított beszerzések átláthatóságát és az esélyegyenlőségen alapuló verseny megvalósulását tudja elősegíteni. A versenysemlegesség, az átláthatóság és az ellenőrizhetőség pedig csökkenti a korrupciót, és megakadályozza a közpénzekkel való visszaéléseket is.
A törvény három közbeszerzési értékhatárrendszert és ehhez kapcsolódó három - egymástól nem teljes mértékben eltérő - eljárási rendet különböztet meg: az európai közösségi értékhatárokat elérő vagy azt meghaladó értékű közbeszerzéseket, továbbá az ún. nemzeti értékhatárokat elérő, de a közösségi értékhatárokat el nem érő értékű közbeszerzéseket, és végül a nemzeti értékhatárok alatti értékű közbeszerzéseket (ún. egyszerű közbeszerzési eljárás). A különböző értékű közbeszerzéseket a törvény külön részei szabályozzák:
- az európai közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzéseket a törvény második része (21-239. §),
- az ezek alatti, de egyben a nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzéseket a törvény harmadik része (240-291. §),
- a nemzeti értékhatárok alatti értékű közbeszerzéseket pedig a törvény negyedik része (292-302. §) szabályozza.
Alkategóriák
Összegzés - Tájékoztatás az ajánlatok elbírálásáról
Önkormányzatunk, mint ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor külön jogszabályban meghatározott minta szerint írásbeli összegezést köteles készíteni az ajánlatokról. Ezt az összegezést az Európai Bizottság, illetőleg a Közbeszerzések Tanácsa kérésére meg kell küldeni. Az Európai Bizottság részére az összegezést a Közbeszerzések Tanácsán keresztül kell megküldeni.
Szerződések
Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) kell az ajánlati felhívás, a dokumentáció és az ajánlat tartalmának megfelelően írásban megkötni. A szerződés nyilvános, annak tartalma közérdekű adatnak minősül. A szerződés nyilvánosnak minősülő részét az ajánlatkérő - amennyiben rendelkezik honlappal - a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni honlapján.