250

A település földrajza

Tiszarád község Nyíregyházától mintegy 25km-re Északra fekszik.

A község Kemecse-Vasmegyer és Nagyhalász között terül el: Észak-dél irányú egyutcás település. A Fő utca (mai Kossuth út közepén) orsószerűen kiszélesedik. A község infrastruktúrája kiépített (vezetékes ivóvíz,gáz, telefon, internet ,kábel Tv hálózat) az utak 80%-a aszfaltozott. Az ide érkező (Kemecse-Vasmegyer) felől a faluközpontjában találja az 1926-ban felépített Református templomot. A templom előtti parkban található az első és második világháborúban elesettek emlékműve. A falu központjában van a település óvodája és iskolája, amely 1928-ban és 1960-ban épült. Vasmegyer felől érkezve található a „Faluház” melyben működik a Polgármesteri hivatal az orvosi rendelő és egy nagyobb közösségi terem.

Az épülettől nyugatra helyezkedik el a Millenniumi Emlékpark, melyben megtalálható a honfoglalási kopjafa és található még a testvértelepülés (Kárpátaljai „Kígyós) 5 éves együttműködésére állított „Kopjafa” és mellette Magyarország térképe márványból kifaragva. Említésre méltó még a Község déli részén elterülő „Fertő-tó vagy Rádi-tó”.30 hektáros.

Az idősek elmondása szerint a tó vize gyógyhatású volt. A tóból sziksót összesöpörtek utána hasznosították. Jelenleg benőtte a nád.1994-ben megépült Tiszarád és Nagyhalász között egy köves út így már nem Zsák település Tiszarád. A községből 20 percen belül elérhető Tisza part (Tiszatelek-Ibránynál) vagy akár Nyíregyháza vadaspark, Sóstói múzeumfalu.